Asztrológiai cikkek

Osthanes cikkei

A tudományok királynõje (2006.MAR.17. 13:38:12)

Az asztrológia története

5. A nagy összefoglalások kora

Abu-Maasar életét tanítványa, Abu-Szaíd Sádzán visszaemlékezései révén jól ismerjük. Kezdetben muszlim teológiával foglalkozott, és a 30-as, 40-es éveiben fordult az asztrológia felé Al-Kindi bíztatására. Mivel nem ismerte születési idõpontját, egy általános kérdésbõl dolgozott. Ez az eljárás már Dórotheosz óta jól ismert. Feljegyezték róla, hogy különlegesen pontos elõrejelzéseket adott. Ibn Hallikán írja, hogy egyszer egy hivatalnok megszökött a letartóztatás elõl, és mivel tudta, hogy Abu-Maasart fogják felkérni, hogy keresse meg a búvóhelyét, napokat töltött egy vérrel töltött edénybe helyezett méretes aranymozsárban. Abu-Maasar közölte, hogy a szökevény egy vértengerben lévõ aranyhegyen található, de ez nem segített a felkutatásban, így csak akkor derült ki az igazság, amikor az uralkodó büntetlenséget ígért engedetlen hivatalnokának. Viszont amikor elmondta, hol rejtõzködött, mindenki megdöbbent az asztrológus kiváló bírálatán.

Hosszú élete alatt Abu-Maasar legalább ötven könyvet írt az asztrológiáról. Ezek egy része elveszett, mások kéziratban lappanganak, megint másokat a közelmúltban kiadtak, de a legtöbb középkori latin fordításokban ismeretes. A középkori asztrológiai felfogást nagyrészt Abu-Maasar tanításai határozták meg. Ezek közül kiemelendõ átfogó asztrológiai bevezetõje, amely nyolc könyvben arisztoteliánus természetfilozófiai alapon tárgyalja az asztrológiai eszközöket. Népszerûségét jelzi, hogy Abu-Maasar rövidített változatot is készített belõle, és mind ez, mind a terjedelmesebb kiadás több latin fordítást is megélt. Foglalkozott kérdõ-, idõválasztó és születési asztrológiával is, a születési prognózissal, ezen belül a Nap-visszatérésekkel foglalkozó kilenckötetes mûve még Bizáncban is nagy visszhangot keltett. Készített továbbá jelentõs általános asztrológiai munkákat, történeti asztrológiai áttekintése pedig perspektívájában túlszárnyalta Másáalláh értekezését. Al-Kindi nyomán idõjárási asztrológiával is foglalkozott: ez a terület késõbb, a középkor folyamán vált jelentõssé.

Abu-Maasar munkásságának jelentõségére rámutat, hogy a 10. századi asztrológusok az általa lefektetett elvek alapján dolgoztak. De még ennél is feltûnõbb, hogy nemcsak a bizánciak számára is õ volt az egyik legfõbb tekintély, hanem évszázadokon át kivonatolták munkáit, és a kései, Hermésznek tulajdonított iratok is többnyire Abu-Maasarra mennek vissza.

A 10. század jelentõs asztrológusai, Abu-Dzsaafar Ahmad ibn Júszuf ibn Ibráhim ibn ad-Daja al-Miszri (Achmet), Abusz-Szakr Abdal-Azíz ibn Uthmán ibn Ali al-Kabíszi (Alchabitius), valamint Abul-Haszan Ali ibn Abir-Ridzsál (Albohazen Haly Abenragel) folytatták az asztrológia tudományának összefoglalását. Ahmad asztrológiai bevezetõje nem maradt fenn, azonban õ írta a Ptolemaiosz gyümölcse nevû, kommentárokkal ellátott aforizmagyûjteményt, amely késõbb Ptolemaiosz mûveihez kapcsolva évszázadokig a legjelentõsebb gyûjteménynek számított. Al-Kabíszi, akirõl az általa is leírt házrendszer a nevét kapta, ötrészes összefoglaló munkát írt, amelyben Abu-Maasar bevezetõjét alapul véve Dórotheosz- és Másáalláh-idézetekkel illusztrálja mondanivalóját.

A legnépszerûbb, legátfogóbb munka szerzõje viszont a tuniszi Abir-Ridzsál. Nyolckötetes munkája az asztrológia ágazatainak legalaposabb összefoglalása. Háromkönyvnyi kérdõasztrológia után két könyvet szentel a születési delineációknak, azaz az életeseményeknek és az egyénre vonatkozó egyéb megállapításoknak, egyet pedig a prognózisnak, amelyben a delineációk bekövetkezési idejére vonatkozó vizsgálódásokat tárgyalja. A teljességre törekvõ összefoglalást egy-egy könyv terjedelmû idõválasztó és általános asztrológia zárja.

A 10. századtól kezdve az arab államokban egyre jobban elõretör az iszlám fundamentálisabb irányzata. Lassan hanyatlásnak indulnak a tudományok, ami az asztrológia szempontjából abban érhetõ tetten, hogy a szerzõk földrajzilag egyre inkább nyugaton, Egyiptomban, Tuniszban, majd a mór Hispániában tevékenykednek, illetve egyre csökken az asztrológiai szerzõk száma. Az utolsó nagy arab asztrológusnak Abu-Rajhán Muhammad ibn Ahmad al-Birúni számít, egy ritka univerzális tudós, aki költészettel, matematikával, fizikával, földrajzzal éppúgy foglalkozott, mint filozófiával, orvostudománnyal vagy asztrológiával. Noha több mint száz mûvet írt, asztrológiai munkáit a középkor nem ismerte. A leírások szerint nagy hangsúlyt helyezett a didaktikus megközelítésre, ám talán túl pedáns is volt. Munkássága annak ellenére az egyik legfõbb asztrológussá avatja, hogy természettudósként meglehetõs szkepszissel viseltetett az asztrológia mûvészetének bizonyos részeivel szemben.

Meglepõ módon még egy "arab" asztrológust számon tartunk, a 12. század egyik legjelentõsebb alakját, a mór Hispánia szülöttjét, a tudós rabbit, költõt, matematikust, Abraham ben Meír ibn Ezrát (Avenare). Noha jelentõsek héber Másáalláh- és Abu-Maasar-fordításai, önálló szellemû összefoglalásaival tûnik ki. Kritikus szelleme miatt hasznosak a korábbi arab asztrológiával kapcsolatos megállapításai, és mûvei mintegy az arab asztrológia esszenciáját õrzik. Valószínû, hogy az õ fáradhatatlan munkásságának, utazásainak, elõadásainak köszönhetjük, hogy a középkori Európában újra gyökeret vert az asztrológia, amelyet a 12. században ismét fordítások nyitnak meg. Ezekkel veszi kezdetét az asztrológia harmadik korszaka.

Osthanes