Asztrológiai cikkek

Osthanes cikkei

A tudományok királynõje (2006.MAR.16. 21:24:28)

Az asztrológia története

4. Az arab újjászületés

Miután magunk mögött hagytuk a görög-római világ asztrológiáját, egy kicsit bizonytalanabb területre merészkedünk. Ennek oka a forrásokban keresendõ. Míg ugyanis a görög asztrológiai mûvek java részének létezik szakmailag alapos modern, kritikai kiadása, az asztrológia többi idõszakából származó munkák esetében ez csak szórványos. Ugyan az utóbbi évtizedekben megjelent egy-két tucatnyi arab szakmunka, sokszor még mindig a középkori latin fordításokra vagyunk utalva, amelyek a 15-16. században jelentek meg nyomtatásban utoljára.

Minden bizonytalanság ellenére mégis felvázolható az arab asztrológia fél évezredes idõszakának története. A 8. században jelentõs esemény jelzi az asztrológia nyitányát az arab világbirodalomban: Al-Manszúr kalifa egy csoport asztrológust bíz meg azzal, hogy határozzák meg új fõvárosának, Bagdadnak ideális alapítási idõpontját. A bizottságot a perzsa An-Naubaht vezette, és hogy képet kapjunk arról, milyen személyiségekkel is indul az arabok asztrológiája, tudnunk kell, hogy az a két személy is részt vett a munkálatokban, akik késõbb koruk legkiválóbb asztrológusaivá lettek: a perzsa Abu-Hafsz Omar ibn al-Farruhán at-Tabari, valamint a zsidó Másáalláh.

A gyorsan terjeszkedõ arab birodalom vezetõi hamar felismerték a tudományok jelentõségét. Mintegy az ölükbe hullott az alexandriai újplatonikus filozófiai iskola, amelyek élén évszázadok óta inkább univerzális tudósok - például az asztrológiával is foglalkozó Olümpiodórosz -, mintsem szobafilozófusok álltak. A felvilágosult, tudománykedvelõ kalifák tisztelettel hódoltak a görög tudomány eredményei elõtt, és a filozófia, orvostudomány, valamint az asztrológia igencsak felvirágzott uralmuk alatt. Nem számított, hogy a tudós zoroasztriánus, zsidó, keresztény vagy valami kisebb jelentõségû vallás híve, meghívták udvarukba, vagy valamelyik hírneves iskolában oktathatott.

Az arabok a legkevésbé sem voltak misztikus beállítottságúak, sokkal inkább a végletekig praktikus felfogással rendelkeztek. A görögök asztrológiáját a Ptolemaiosz által lefektetett minták mentén fejlesztették tovább. Kezdetben fordítások és kivonatok készültek - Omar mind Ptolemaiosz, mind Dórotheosz mûveit arabra fordította, és ezek alapján írta meg kezdõ- és születési asztrológiai összefoglalóit -, késõbb viszont önálló géniuszról tanúbizonyságot tevõ mûvek is születtek. Jellemzõ, hogy a csillagászat és az asztrológia már nem különült el: az an-nudzsúmnak nevezett tudomány képviselõi egyaránt foglalkoztak csillagászati kutatásokkal, valamint elméleti és gyakorlati asztrológiával. A kalifák bõkezû támogatása felélénkítette a tudományos életet, így alig néhány generáció alatt teljesen megújult a görögöktõl örökölt, részleteiben nem mindig teljesen kidolgozott tan. A görög elõzményekkel rendelkezõ házfelosztási elveket matematikai alapokra helyezték, kidolgoztak pontosabb prognózis-módszereket, és beillesztették az indiai és perzsa asztrológia egyes eredményeit is, például a perzsául fardarnak nevezett periódusok tanát, valamint jelentõsen bõvítették az elbírálást segítõ úgynevezett részek listáját. De a legjelentõsebb változás nem is a részletekben rejlik, hanem magában az asztrológiai rendszerben: egyenjogúsították a születési asztrológiával szemben kissé háttérbe szoruló kezdõ- és általános asztrológiai ágazatot, és szisztematikus alapra helyezték a kezdõasztrológiát.

A kezdõasztrológia a görögök alatt voltaképpen két különbözõ eljárásból állt. Ide tartozott a különféle dolgok elkezdésére vonatkozó idõmeghatározás, hogy az eredmény az elvárásoknak megfelelõen alakuljon. Itt tehát egy kívánt végeredménynek határoztak meg idõpontot. Ám bizonyos történések, mint valami esemény kezdete, vagy például egy levél érkezése kapcsán is a kezdõasztrológiához fordultak: az esemény idõpontja alapján határozták meg a várható végeredményt. Ebben az esetben tehát pont fordítva történt: egy idõpontból határozták meg a várható végeredményt. Mivel a görögöknél a kezdõasztrológia viszonylag mellõzött volt, a két tevékenységet nem választották el élesen egymástól.

Úgy tûnik, a döntõ lépést az arabok tették meg, név szerint Másáalláh, aki a görög kezdõasztrológiát idõválasztó és kérdõasztrológiára bontotta fel. Másáalláh (latinos nevén: Messahalla) az asztrológiatörténet egyik legnagyobb alakja: több mint kéttucat hosszabb-rövidebb mûvében szinte a teljes asztrológiát feldolgozta, ezzel olyan szinten meghatározva annak arculatát, ahogyan erre korábban csak Ptolemaiosz volt képes. Az õ nevéhez fûzõdik a történeti asztrológiának, mint az általános asztrológia gyakorlati alkalmazásának kidolgozása is: ez a világtörténetet asztrológiai kontextusban mutatja be.

A 8. századra a rövidebb asztrológiai értekezések jellemzõek. Szerzõik népszerûségét jelzi, hogy sokuk mûveit görögre is lefordították. Ekkor születik meg az asztrológiai aforizma mûfaja, amely oktatási célokat szolgál. Ezt Szahl ibn Bisr (latinosan: Zahel), a neves matematikus és asztrológus teremti meg, és késõbb számtalan követõre lel. A 9. században aztán a nagyobb lélegzetvételû mûvek következnek olyan tudósok tollából, mint Abu-Júszuf Jaakub ibn Iszhák asz-Szabbáh al-Kindi (Alkindus), aki számtalan asztrológiai értekezésen kívül jelentõs életmûvet hagyott hátra az algebra, geometria és optika területérõl is. Ám eme idõszak legnagyobb formátumú egyénisége Al-Kindi tanítványa, az a személy, akit az "asztrológusok fejedelmének" neveztek: Abu-Maasar Dzsaafar ibn Muhammad al-Balhi, azaz Albumasar.

Osthanes