Asztrológiai cikkek

Osthanes cikkei

A tudományok királynõje (2006.MAR.05. 08:00:04)

Az asztrológia története

1. A kezdetek

Meglehetõsen nehéz feladat az asztrológia kezdeteirõl, korai történetérõl írni. Ennek oka egyrészt az, hogy az i. sz. 1. századot megelõzõ idõszakból nem maradtak fenn teljes asztrológiai munkák, másfelõl pedig az, hogy a kezdetek leírása nagyban attól függ, honnantól kezdve beszélünk asztrológiáról. Ez utóbbi kérdést nehéz megválaszolni: szükség lenne az asztrológia meghatározására, tehát annak elkülönítésére, mi nem asztrológia, illetve mi még vagy már nem az; de ehhez a történeti áttekintés elkerülhetetlen. A problémát most gyalogos módon igyekszem megoldani: egyelõre azt a meglehetõsen egységes rendszert nevezem asztrológiának, amely a leghosszabb idõn keresztül viselte ezt a nevet. A pontosabb meghatározásra majd a történeti áttekintést követõen, annak tükrében kerül sor.

Ez az asztrológia egy technikai jellegû tudomány, amely a csillagos égboltot vizsgálja, hogy abból a földi élet bizonyos dolgaira következtessen. Eszköztárába tartoznak a látható égi objektumok, a hét bolygó és a csillagok, továbbá olyan, testszerû anyagi formában nem látható helyek és pontok, mint a jegyek, házak, Holdcsomópontok vagy az úgynevezett Részek. Ezeket az elemeket felhasználva az asztrológus egy speciális diagramot készít, és ez képezi a következtetései alapját, amennyiben az asztrológia eszköztárához tartozó jelzéseket az adott ügynek megfelelõ, szabályszerû megfontolások alapján, analitikus és szintetikus módon elbírálja.

Az asztrológia történetét legtöbbször Mezopotámiával és Egyiptommal kezdik. Az a probléma, hogy azok a megfigyelések és következtetések, amelyek ezekrõl a vidékekrõl ismeretesek, még nem tekinthetõk asztrológiának. Vannak csillagászati észlelések, és vannak ez alapján készült, gyûjteményes ómen-értelmezések: ezek viszont nem alkotnak olyan rendszert, mint az asztrológia. Többnyire elszigetelt jelzések értelmezésérõl esik szó, ebben pedig vajmi kevéssé különbözik a sokféle jóslási rendszer gyakorlatától. Egy példa: "Ha Niszen hónap elsõ napján a Nap felkeltekor vörös, mint a fáklya, fehér felhõk szállnak föl elõtte, és keletrõl fúj a szél, akkor a hónap 28. vagy 29. napján napfogyatkozás lesz; a király még ebben a hónapban meg fog halni, és fia lép trónjára." A csillagászati megfigyelések idõjárási jelenségek leírásával keverednek, a jóslatok pedig általában az egész országra, ritkábban a királyra vagy a trónörökösre vonatkoznak.

Az asztrológia elõzményeibõl, a mezopotámiai és egyiptomi csillagászatból, az asztrális ómen-értelmezésekbõl és misztikából több lépésben, fokozatosan, ám minden bizonnyal a görög filozófia hatására nyerte el kidolgozott formáját. Ehhez fontos történelmi változások kellettek: Egyiptom perzsa meghódítása i. e. 525-ben, Nagy Sándor világbirodalom-alapítása 331-ben, és ezt követõen a görög kultúra elterjedése, a hellénizmus idõszaka. A 4-3. században a görögök megismerkednek a babiloni és egyiptomi elõ-asztrológiával: a hagyomány úgy tartja, hogy i. e. 280 körül a babiloni Béroszosz asztrológiai iskolát nyitott Kósz szigetén. Ám ha a késõbbi irodalmat nézzük, az asztrológia egyiptomi elõzményeit mintha kissé jobban hangsúlyoznák: a legrégebbi mûveket mitikus személyeknek és egykorvolt királyoknak tulajdonítják. Igen valószínû, hogy a 4. és 2. század között többféle asztrológia is kialakult, amelyekben különbözõ súllyal szerepeltek egyiptomi, babiloni, perzsa és görög elképzelések; és az is eléggé belátható, hogy kezdetben az asztrológiát valamiféle titkos, beavatottaknak szóló tanként adták tovább. Ez utóbbiban persze semmi különös nincs: a mûvészetek és mesterségek, az orvostudomány annak idején szintén belsõ körben, fõként családon belül hagyományozódott.

Úgy tûnik, hogy a legnagyobb hatást a késõbbiekben a fõként egyiptomi ihletésû asztrológiai felfogás gyakorolta. Több tucat iratot tulajdonítottak olyan személyeknek, mint Hermész Triszmegisztosz, az egyiptomi Thot isten hellénisztikus alakja, Aszklépiosz, aki eredetileg a legendás orvos, Imhotep; legfõbb helyen viszont az a gyûjtemény áll, amelynek állítólagos szerzõi Nekhepszó fáraó - i. e. 670 tájékán uralkodott ilyen nevû király - és fõpapja, Petoszirisz. Ez a terjedelmes munka, amely végsõ formáját még i. e. 150 elõtt nyerte el, volt az asztrológia alapmûve századokon keresztül; tulajdonképpen ezt lehet az elsõ, minden szempontból asztrológiai munkának nevezni.

Az asztrológia történetét áttekintve világossá válik, hogy a különbözõ korok szerzõi nem új felfedezésekkel voltak elfoglalva, hanem elõdeik itt-ott homályos munkáit próbálták értelmezni. Ahogy haladunk elõre, láthatjuk, hogy míg a legkorábbi asztrológusok a Nekhepszó-Petoszirisz gyûjteményt, valamint más korai munkákat igyekeznek megvilágítani és kifejteni, úgy a következõ nemzedék közvetlen elõdeivel teszi ugyanezt. Sajnos sem a gyûjtemény, sem az ezt követõ asztrológusok munkái nem maradtak ránk csorbítatlanul: néhány töredéken kívül szinte csak a nevüket ismerjük olyan, egykor jelentõs szerzõknek, mint Kritodémosz, Hermeiasz, Kallikratész vagy antiokhiai Szerapión.

De milyen is volt ez a korai asztrológia? Lényegében ugyanolyan, mint a késõbbi, ha nem is olyan szisztematikus formában. Ebben az idõben még jelentõs súlya volt a misztikumnak, az öröklött vallási elképzeléseknek. A görög filozófia, fõként a sztoicizmus még nem itatta át annyira, mint a késõbbiekben tapasztalható. Lehetséges, hogy a három asztrológiai ágazat sem különült el egymástól: a legkorábbi, az országokkal és uralkodókkal foglalkozó általános (katholiké), az egyes személyekre koncentráló születési (genethlialogiké), valamint az alkalmi dolgokra vonatkozó kezdõasztrológia (katarkhé). De megvoltak mindennek a csírái, és a késõbbi szerzõk az i. sz. 1-2. században ezekre az elõzményekre építve tették az asztrológiát minden ízében tudománnyá.

Osthanes