Asztrológiai cikkek

Osthanes cikkei

A tudományok királynője (2006.APR.01 12:46:44)

Az asztrológia története

6. Az asztrológia újra Európában

Az 5. század politikai változásai nyomán az asztrológia évszázadokra teljesen eltűnt Európából. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy a latin nyelvű asztrológiai irodalom nagyon gyér volt, mindössze Manilius és Maternus írtak latinul kifejezetten asztrológiai munkákat. Így Európa az arabok révén fedezte fel újra az asztrológiát, csakúgy, mint a görög eredetű filozófiát vagy orvostudományt.

A kulturális kölcsönhatás színhelye a mór Hispánia: a keresztény királyságok fokozatos térhódítása, a Reconquista, az arab, zsidó és keresztény kultúra keveredését idézi elő. Itt született Ibn Ezra, és itt működtek azok a fordítók, akik a 12. században megismertetik Európával az arab tudományos eredményeket. Ők, Tivoli Plató, Karintiai (más néven Dalmát) Herman, Messinai István, Sankt Gallen-i Hugó, Bath-i Adelard, Chesteri Róbert és mások arab asztrológusok munkáinak egész tömegét fordítják latinra, és ezzel az asztrológia viharos gyorsasággal ismertté válik az egész kontinensen. Egyikükről, Sevillai Jánosról (latinos nevén: Johannes Hispalensis) külön is meg kell emlékezni. A következő szerzők egyes munkáit fordította le: Omar, Másáalláh, Abu-Ali Jahja ibn Gálib al-Hajját (Albohali: Másáalláh tanítványa, főként rövid és világos születési asztrológiai munkájáról ismert), Abul-Haszan Tábit ibn Kurra ibn Marván al-Harráni asz-Szábi (Thebit: újplatonista asztrológus és matematikus), Abu-Abdalláh Muhammad ibn Dzsábir ibn Szinán ar-Rakki al-Battáni (Albategnius vagy Bethen: a legnagyobb arab asztronómus), Abu-Maasar, Al-Kabíszi, Ahmad és Abul-Haszan Ali. Fordítói munkáját egy asztrológiai epitomé elkészítésével tetőzte be, amelyben a teljes arab asztrológia foglalatát adja.

Miután az arab munkák tucatjai válnak ismertté, hamarosan megjelenik az önálló középkori asztrológiai irodalom is. Sevillai János után Herefordi Roger ír négyrészes művet, amelyben az alapok megtárgyalását követően kifejti az általános, születési, kérdő- és időválasztó asztrológia tanait. Ez a négyes felosztás innentől kezdve általánossá válik: minden szerző, aki az összefoglalás igényével közelít az asztrológiához, így osztja fel a tudományt.

Az asztrológia a középkorban nem sokat változik. Igaz, komoly figyelmet fordítanak az időjárási és az orvosi asztrológiára, önálló, előremutató eredmények viszont nem nagyon születnek. Ennek több oka van: az egyház asztrológiához való viszonyulásának változása, a skolasztikus felfogás uralkodóvá válása, valamint az, hogy az asztrológusok - miként az ókorban - újra csak néha élvezhetik uralkodók kegyeit. A keresztény felfogás asztrológiaellenességét sokszor eltúlozzák. Valójában az egyház különböző korokban különbözőképpen viszonyult az asztrológiához. A középkorból nincs nyoma, hogy üldözték volna: egyes egyházi személyek, mint például Aquinói Tamás, kárhoztatták az asztrológiát, és tagadták érvényességét; mások viszont - mint az "angyali doktor" mestere, Albertus Magnus vagy a tudós szerzetes, Roger Bacon - komoly figyelmet fordítottak rá. Sokszor emlegetik a 14. századi asztrológus, Cecco d'Ascoli (Francesco Stabili) nevét, akit az inkvizíció 1327-ben máglyahalálra ítélt; csak éppen azt felejtik el megemlíteni, hogy nem nézetei vagy asztrológiai munkássága váltotta ki az egyház haragját, hanem személyes bosszú áldozata lett.

A középkor legnagyobb asztrológiai munkája a 13. századi Guido Bonatti nevéhez fűződik, aki főleg az itáliai Forli városában fejtett ki mindennapos asztrológiai tevékenységet. A ghibellin érzelmű Bonatti számos uralkodó és hadúr tanácsadója volt, így II. Frigyesé, a Szent Római Birodalom császáráé, vagy Ezzelino da Romanóé, aki hol Verona, hol Vicenza, hol Padua legfőbb ura volt a császár és a pápa közötti csatározások közepette.

Bonatti, akiről Dante is megemlékezik, tízkönyvnyi asztrológiai munkát állított össze, amely a későbbiekben alapművé vált. Voltaképpen a "középkori asztrológia" terminus Bonatti munkásságát jelöli, mivel ő volt az, aki az arab asztrológiát összefoglalta, és némileg tovább is fejlesztette. Az ő nevéhez fűződik például a kérdőasztrológiában fontos megállapítások, az "elbírálás előtti megfontolások" kidolgozása, amelyek figyelembevételével kiküszöbölhető az asztrológiai bírálat körülményekből fakadó bizonytalansága. Bonatti ezen kívül mélységeiben foglalkozik a legfontosabb születési asztrológiai témákkal, így az élethossz megállapítását, valamint az előrejelzést segítő eszközök számbavételével. Sikerét jelzi, hogy a későbbi asztrológiai irodalom is az ő nyomdokain halad.

A számtalan 13-14. századi asztrológiai szerző közül csupán a legfontosabbakat lehet itt megemlíteni: Skót Mihályt (Michael Scotus), II. Frigyes császár asztrológiai tanácsadóját, a paduai Pietro d'Abanót, Ibn Ezra fordítóját, a genovai Andalo di Negrót, aki asztrológiai bevezetője kapcsán vált ismertté, Szászországi Jánost (Johannes Danck), aki részletes és figyelemre méltó kommentárt írt Al-Kabíszi bevezetőjéhez, az első igazi angol asztrológust, Ashendoni Jánost (John of Eshenden), egy komoly általános és időjárási asztrológiai mű szerzőjét, vagy Antonio da Montulmót, akinek születési asztrológiai értekezését a königsbergi matematikus, Johannes Müller, ismertebb nevén Regiomontanus, Hunyadi Mátyás udvari asztrológusa kommentálta.

Miközben Európában az asztrológia újjáéledése tart, a néhány évszázadig Csipkerózsika-álomba merült bizánci asztrológia is kezd magához térni. Ióannész Kamatérosz (bizánci írásmódban: Joannisz Kamatirosz) konstantinápolyi pátriárka ugyan már a 12. században ír egy jelentős csillagászati-asztrológiai költeményt, de csak a 14. században jön el a bizánci asztrológia megújhodása azzal, hogy Joannisz Abramiosz és iskolája revideálják az ókori görög műveket. Sokszor az ő kivonataik őrzik meg az eredeti művekben szereplő gondolatokat, így például athéni Antiokhosz vagy Rhétoriosz esetében. Tanítványa, Eleftheriosz Zevelinosz viszont azzal szerez hírnevet, hogy az Abu-Maasarra utaló Palkhosz (arab al-Balhi) álnéven ad ki asztrológiai munkákat.

A bizánci asztrológia viszont már nem érheti el az újjáéledést: a 15. század közepén a törökök végleg felszámolják Róma keleti birodalomfelének utódját, a görög tudósok nagy része pedig Nyugat-Európába menekül. Ez teszi lehetővé, hogy Európa újból felfedezze a görög nyelvet és irodalmat.

Osthanes